Zene a Zenéért díszhangverseny 2011. október 1., szombat 19.00h, Kodály Központ Deitrich Buxtehude: Kantáták J. S. Bach: III. brandenburgi verseny Mendelssohn: II. „Dicsőítő ének” szimfónia Vezényel: Bogányi Tibor Közreműködik: Celeng Mária – szoprán, Bazsinka Zsuzsa – szoprán, Szigetvári Dávid – tenor, Gyöngyösi Levente – csembaló, Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás) Buxtehude példa volt J. S. Bach, Bach újrafelfedezését és megmentését Mendelssohnnak köszönhetjük. Három zeneszerző, kiknek összefonódott a sorsa. Dietrich Buxtehude dán-német orgonista, a barokk kor egyik legfontosabb zeneszerzője. 1705-ben a húszéves Johann Sebastian Bach gyalog ment Arnstadtból Lübeckbe, és majdnem három hónapig maradt ott, hogy találkozhasson a kitűnő orgonistával és hallgassa játékát, valamint hogy „megtanuljon egy s mást a művészetéről”. Felix Mendelssohn-Bartholdy az 1820-as években, a Mendelssohn-ház vasárnapi hangversenyein fedezte fel és mentette meg az utókornak az abban az időben csaknem elfelejtett Johann Sebastian Bach muzsikáját, aki újra felfedezése óta napjainkig a barokk kor legkiemelkedőbb zeneszerzőjeként generációk mesterévé lett. Jegyárak: 4000 Ft/ 3000 Ft/ 2000 Ft. Jegyvásárlásával a zenét támogatja! A hangverseny jegybevételét a zenekar a Pannon Filharmonikusok Gyermán István Alapítványának javára ajánlja fel. Az alapítvány a hangszeren tanuló gyermekeket segíti. Jegyek kaphatók a Kodály Központban (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Ticket Expressz jegyirodákban országszerte, valamint a www.jegymester.hu weboldalon. 2011. október 13., csütörtök 19.30h, Kodály Központ John Williams: Harry Potter és a titkok kamrája Klaus Badelt: A Karib-tenger kalózai John Williams: Harry Potter és az azkabani fogoly John Williams: Harry Potter és a bölcsek köve John Williams: E.T. Suite - Adventures on Earth Vezényel: Vass András Teljes jegyárak: 3990 Ft/ 3490 Ft/ 2990 Ft Diák/Nyugdíjas: 2990 Ft/ 2490 Ft/ 1990 Ft Jegyek kaphatók a Kodály Központban (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Ticket Expressz jegyirodákban országszerte, valamint a www.jegymester.hu weboldalon. 2011. október 15., szombat 15.00h, 16.30h, Kodály Központ Egy fafúvós család A Pannon Filharmonikusok egyedi zenei programja KICSIKNEK! (4-8 év) Közreműködik: Haszon Balázs – fagott, Nepp Ivett – fuvola A sorozat egy-egy alkalma gondosan „megkomponált” 50 perces foglalkozás, melyen a Pannon Filharmonikusok művészeiből álló kamaraformációk hangeffektusok, zenei betétek és szimfonikus zenekari művek részleteinek előadásával mutatják meg a gyerekeknek a különböző hangszerek, hangszercsoportok jellegzetességeit, a zenekarban betöltött szerepüket. A foglalkozás gondosan felépített, a gyermekek szórakozását és játékos fejlődését segítő tematikán és módszeren alapul, ezért egy alkalommal max. 50 gyermek és kísérőjük vehet részt. Jegyárak: 1990 Ft /gyermek; testvérek esetén: 1490 Ft/gyermek A kísérő belépése díjtalan (egy gyermeket legfeljebb 1 felnőtt kísérheti) Jegyek kaphatók a Kodály Központban (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Ticket Expressz jegyirodákban országszerte, valamint a www.jegymester.hu weboldalon. 2011. október 18., kedd 16.00h, Kodály Központ Mozart: G-dúr kvartett KV 80 Pachelbel: Canon in D Mozart: D-dúr divertimento Scott Joplin: The Entertainer Közreműködik: Nuovum Kvartett (Tagjai a Pannon Filharmonikusok művészei: Morvay Ágnes – hegedű, Hóbárné Büttner Orsolya – hegedű, Ján Fruzsina – mélyhegedű, Szécsi-Dobos Lilla – gordonka) Babzsák koncertek a babáknak! Még nincs 3 éves a kicsid, de kimozdulnál vele egy érdekes programra? A babzsák koncertek szeretettel várnak. A Pannon Filharmonikusok művészeiből, többségében kismamákból álló Nuovum Vonósnégyes Mozart és Vivaldi muzsikájával vár benneteket a Kodály Központba. A ritmus már a születés előtt áthatja létezésünket: a magzat hallja az anya szívverésének a lüktetését, érzékeli járásának ritmusát. A hasonló ritmusú zene megnyugtatja, biztonságot nyújt neki. A szimfonikus zene a kutatások szerint kisbabát agyának fejlődését pozitívan befolyásolja. A zenére mindnyájunknak szüksége van, miért épp a picik maradnának zene nélkül?! A hiánypótló Bab(zs)ák sorozat épp nekik szól: az újszülöttektől 3 éves korig! Jegyárak: 990 Ft /gyermek; testvérek esetén: 790 Ft/gyermek A kísérő belépése díjtalan (egy gyermeket legfeljebb 1 felnőtt kísérheti) Jegyek kaphatók a Kodály Központban (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Ticket Expressz jegyirodákban országszerte, valamint a www.jegymester.hu weboldalon. 2011. október 20., csütörtök 19.30h, Kodály Központ Liszt: Két epizód Lenau Faustjából - Éji menet; Mefisztó keringő Liszt: Malédiction (Átok) Mahler: V. szimfónia Előadja: Concerto Budapest Vezényel: Keller András Közreműködik: Várjon Dénes – zongora Liszt Ferenc életében többször is körüljárta a Faust-témát. A Goethe-i alapgondolatot a Faust-szimfóniában önti formába. A két epizód ritkán hangzik el együtt hangversenyen. A Moscheles által „kaotikus szépségűnek" aposztrofált műben a szerző javaslatokat tett az egyes témák karaktereinek megjelenítéséhez. Az első téma a Malédiction feliratot kapta -ezzel a címmel ismerte meg a darabot a zenei világ. Gustav Mahler szakmai tevékenységének csúcsán, magánéletének virágzó időszakában komponálta 5. szimfóniáját. Önmarcangoló jellemét nem meghazudtolva nyilatkozta a bemutatóról: „Senki sem értette meg." Az idő ellene mond a mesternek, Herbert von Karajan átalakító erejűnek jellemezte a művet: „A hallgató megfeledkezik az idő múlásáról, hovatovább levegőt venni is elfelejt. Lenyűgöző." Teljes jegyárak: 3990 Ft/ 3490 Ft/ 2990 Ft Diák/Nyugdíjas: 2990 Ft/ 2490 Ft/ 1990 Ft Jegyek kaphatók a Kodály Központban (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Ticket Expressz jegyirodákban országszerte, valamint a www.jegymester.hu weboldalon. 2011. október 22., szombat 18.00h, Kodály Központ Liszt: Mazeppa Liszt: A-dúr zongoraverseny Wagner: Rienzi - nyitány Wagner: Istenek alkonya - Gyászinduló Wagner: A walkür - Walkürök lovaglása Wagner: Tannhäuser - nyitány Vezényel: Christian Schumann Közreműködik: Fülei Balázs – zongora Liszt Ferenc Mazeppa című szimfonikus költeményének főhőse a valóságban is létezett kozák nemesember, akinek történetét hűen követi a zene. A mű Victor Hugo olvasata alapján formálódott. Zongoraversenyeit virtuóz-pályafutásának lezárásaként írta Liszt. Az A-dúr zongoraverseny bemutatójának (1857) szólistája immár nem a mester, hanem a tanítvány: Hans von Bronsart volt. Az itt felcsendülő opus-ok méltán gazdagítják a legkedveltebb Liszt-kompozíciók sorát. Richard Wagner első sikere a Rienzi című operája volt. A Nyitány a szerző által oly nagyra tartott C. M. von Weber nyomdokain halad: az opera jellegzetes momentumait sorakoztatja fel, illő pompával. Wagner „végtelen melódiái” jellegüknél fogva nehezen emelhetők ki az őket körülvevő zenei anyagból. Az önállósított zenekari részletek mégis a teljes operákra rálátást adó gyöngyszemek. Az istenek alkonyából felhangzó Gyászinduló a főhőst siratja, vele együtt az emberi önzés következményét: a pusztulást. A Walkürök lovaglása Wotan lányainak lendületes igyekezetét festi meg, akik az elesett hősökkel a Walhallába tartanak. A Tannhäuser Nyitány a teljes mű lenyűgözően koncentrált megjelenítése. Teljes jegyárak: 5790 Ft/4490 Ft/ 3190 Ft Diák/Nyugdíjas kedvezmény 30 % Jegyek kaphatók a Kodály Központban (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Ticket Expressz jegyirodákban országszerte, valamint a www.jegymester.hu weboldalon. Hangverseny az elhunytak emlékére 2011. október 31., hétfő 19.30h, Pécsi Bazilika Albinoni: Adagio Fauré: Requiem Mahler: Adagietto Vezényel: Ménesi Gergely Közreműködik: Vermes Tímea – szoprán, Rácz István – basszus, Cantemus kórus (Karig.: Szabó Soma) A Tommaso Albinoninak tulajdonított Adagio valójában csak egy töredék erejéig az olasz barokk mesteré. A 20. századi muzikológus, Remo Giazotto feltehetően az 1708-ra datálható op.4 Albinoni-triószonáta lassú tételének rövidke basszus-részletét alapul véve komponálta a művet. A hallgató számára azonban az „örök” Albinoni Adagio marad - áhítatos, csodás, megunhatatlan. Gabriel Fauré Requiemje kapcsán a komponálás indíttatásáról több feltételezés született. A szerző vallomása így hangzik: „Csak úgy komponáltam... szórakozásból, ha szabad igy fogalmaznom!" A gyászmisék szokatlan hangulatával ellentétben, ez a mű - talán az utolsó ítélet képének megzenésítése híján - valóban nem az elmúlás félelmetes közelségét és a fájdalom jelenlétét sugallja, inkább a halál bölcsődala lehet. Az Adagietto Gustav Mahler 5. szimfóniájából vitathatatlanul a szerző legnépszerűbb tétele, az „anyaszimfóniáról" leválasztva is megállja a helyét. Mahlernek az az egyszerű ötlete, hogy a vonóskart hárfával társította, sem addig, sem azután semmivel össze nem hasonlítható hangzást eredményezett. A hallgató csak behunyja a szemét és átadja magát a muzsikának. Jegyárak: 3190 Ft/ 2590 Ft/ 2190 Ft Jegyek kaphatók a Kodály Központban (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Ticket Expressz jegyirodákban országszerte, valamint a www.jegymester.hu weboldalon. Pannon Filharmonikusok Kodály Központ 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. Jegypénztár: (+36) 72/500-300, jegyfoglalas@pfz.hu, www.pfz.hu |